Arculat és udvariatlanság a társalgási interakciókban

Tóth, Loretta (2016) Arculat és udvariatlanság a társalgási interakciókban. Magyar Pszichológiai Szemle, 71 (3). pp. 497-511. ISSN 0025-0279

Preview

Text 0016.2016.71.3.5.pdf Download (454kB) | Preview

Abstract

A mindennapi nyelvhasználatban számos olyan kifejezés használatos, amely az udvariatlanság valamilyen formájára vonatkozik. Ilyenek például a neveletlen, modortalan, arcátlan, goromba, tiszteletlen, illetlen szavaink, amelyekben – ha árnyalatnyi különbség van is köztük — az a közös, hogy mind valamilyen társas szempontból negatívnak minősített megnyilvánulást jelölnek. Az udvariatlan viselkedés azonban nemcsak a mondanivalónkban nyilvánulhat meg, hanem maga a közlésmód, a prozódia vagy a nem verbális kommunikáció is hordozhat olyan jelentéseket, amelyek a beszédpartnerben negatív hatást kelthetnek. Az elmúlt három évtized pragmatikai szakirodalmának jelentős hányada foglalkozik az udvarias nyelvi viselkedés mögött meghúzódó beszélői intenciók kérdéskörével (Brown és Levinson, 1978/1987; Lakoff, 1973; Leech, 1983, 2003; Matsumoto, 1988; Mills, 2011a, 2011b). Az eszményi társas helyzeteket központba helyező vizsgálatok azonban sokáig meglehetősen marginális szerepet osztottak az udvariatlanságnak, amelynek jelentősége korántsem másodlagos a társadalmi interakciók során (lásd pl. parlamenti felszólalások, bírósági tárgyalások, online fórumok, televíziós show-műsorok). A jelen tanulmány célja, hogy a kurrens szociopragmatikai szakirodalom alapján bemutassa a viszonylag új területnek számító udvariatlanságkutatás legfontosabb eredményeit. A dolgozat részletesen kitér az Erving Goffman (1955) által bevezetett — szociálpszichológiai megalapozottságú – arculat (face) fogalom pragmatikai relevanciájára, amely az udvariasság- és az udvariatlanságkutatásra egyaránt nagy hatást gyakorolt. Dolgozatomban ismertetem továbbá a Helen Spencer-Oatey (2002, 2005, 2007, 2008) által bevezetett kapcsolatkezelési modellt, amelyet a diskurzív szemléletmód hívei sikerrel használnak a komplex — tehát az udvariasságot és az udvariatlanságot egyaránt felölelő — interperszonális interakciók leírásához. | To refer to some form of impoliteness in everyday linguistic interactions, people use a number of evaluative expressions such as ill-mannered, cheeky, impertinent, boorish, disrespectful and indecent. Although these words are slightly different in their meaning, they all have in common a kind of negative impression about the way the speaker communicates. Impolite behaviour may manifest itself not only in lexis but in prosody and non-verbal markers as well. Over the last three decades, a significant part of the pragmatic literature has dealt with linguistic politeness underlying speakers’ intentions (Brown & Levinson 1978/1987; Lakoff 1973; Leech 1983, 2003; Matsumoto 1988; Mills 2011A, 2011B). However, the majority of these studies, focusing on ideal rather than real social situations, have attributed a fairly marginal role to the phenomenon of impoliteness, which is, in fact, far from being of secondary importance in social settings (e.g. parliamentary speeches, court proceedings, on-line forums or television shows). The aim of this paper is to outline the main results of this relatively new area in pragmatics, called impoliteness studies, on the basis of the current literature. I discuss the sociopragmatic relevance of the notion of face, introduced by Erving Goffman (1955), which has made an enormous influence on both politeness and impoliteness research. The paper also explores the rapport management model by Helen Spencer-Oatey (2002; 2005; 2007; 2008), which has been widely applied by the advocates of the discursive approach to describe complex interpersonal interactions, is highlighted, explored and exemplified.

Actions (login required)

Edit Item