Genius loci a kortárs szakrális építészetben

Katona, Vilmos (2010) Genius loci a kortárs szakrális építészetben. Építés - Építészettudomány, 38 (3-4). pp. 359-399. ISSN 0013-9661

Preview	Text KatonaVilmos_Genius Loci.pdf - Accepted Version Download (575kB) | Preview
	Text eptud.38.2010.3-4.12.pdf - Published Version Restricted to Repository staff only until 30 September 2030. Download (575kB)

Abstract

Bár kortárs egyházi építészetről lehetséges a XX. századi liturgikus változások fényében is beszélni, e változások okát közvetlenül a modern ember szent-élményének átalakulásában találjuk. A szent-élmény részben a hely szellemének felfogása, értelmezése és szimbolikus megjelenítése által kapcsolódik az ember földi életéhez, így a szakralitás átalakulása a genius loci ontológiai történetébe illeszkedik. A heideggeri ontológia, Christian Norberg-Schulz építészeti fenomenológiája és a kritikai regionalizmus építészeti fordulatának Kenneth Frampton által javasolt princípiumai egymással találkoznak. Közös részüknek a Martin Heidegger, Gottfried Semper és Norberg-Schulz által is felvetett építészeti négyességek (fourfold) ontológiai és építészetelméleti párhuzamaiban jelentkező tektonika fogalma ad alapot, amely egyúttal az építészet belső szakralitására is rávilágít. A hely szellemében működő immanens szent-élmény és a szent vallási-transzcendentális felfogásának találkozása csupán kevés esetben tudott megvalósulni úgy, mint Jřrn Utzon, Mario Botta vagy Peter Zumthor egyházi építészetében, akiknek értékelését illetően kivételes konszenzus alakult ki az egyes építészetteoretikusok között. Az itt bemutatásra kerülő műveik a modern szakralitás egy-egy aspektusát elevenítik meg, amelyek megértéséhez szükséges korunk spirituális indíttatású építészetét a liturgikusnál mélyebb, építészeti fundamentumokhoz visszavezetni. Új kísérletet teszünk az ontológia, a tektonika, az építészeti kritika és a megvalósult épület közötti hídverésre, amelyek e tanulmányban a szakrális építészet szellemébe konvergálnak. | Although it is possible to speak about contemporary ecclesial architecture in the light of the 20th century liturgical change, but the reasons for this change we can find immediately in the alteration of sanctity-experience of modern man. Sanctity-experience is connected to man’s life on earth through the perception, construing, and symbolic visualization of the spirit of place; therefore the alteration of sacrality fits in the ontological history of genius loci . Heideggerian ontology, the architectural phenomenology of Christian Norberg-Schulz, and the principals of the architectural turn of critical regionalism proposed by Kenneth Frampton meet. The basis of their intersection is provided by the concept of tectonics lying in parallel ontological and architectural-theoretic understandings of the fourfolds of Martin Heidegger, Gottfried Semper as well as Norberg-Schulz, which shed light on the inner sacredness of architecture itself. A concourse of immanent sanctity-experience working in the spirit of place and the religious-transcendental perception of the sacrament could be realized only in few cases, such as in the ecclesial architecture of Jřrn Utzon, Mario Botta, or Peter Zumthor about whom an outstanding consort has been achieved considering their evaluation by theorists. Each work of them introduced here evokes an aspect of modern sacrality, which to comprehend we need to root all spiritually intended architecture of our age back into its architectural fundaments further below liturgy. It is a new attempt to bridge ontology, tectonics, architectural critics, and realized building which in this study converge into the spirit of sacral architecture.

Actions (login required)

Edit Item