A környezetesztétika jeltudományi alapjai

Budai, Aurél (2000) A környezetesztétika jeltudományi alapjai. Építés - Építészettudomány, 28 (1-4). pp. 93-99. ISSN 0013-9661

Preview

Text eptud.28.2000.1-4.7.pdf Download (47kB) | Preview

Abstract

A jeltudomány, a szemiotika az utóbbi évtizedekben vált ismertté, sőt oly mérték- ben, hogy az e tudomány által kialakított fogalmak szinte közhasználatúakká vál- tak, és úton-útfélen találkozhatunk velük, gyakran eredeti, de igen sokszor félreér- tett formájukban is. Úgy tekinthetjük, hogy a szemiotika magának az információ- elméletnek az elmélete, és nem is annyira az informatika mai gyakorlatához, a szá- mítógépek világához kapcsolódik, hanem inkább a nyelvtudományokhoz, szoci- ográfiához, illetve a filozófiához. A szemiotika központi kategóriája a kommuni- káció, melynek során az egyik szubjektum (közlő, adó, angolul —senderlu, nyelvta- nilag az első személy) üzenetet (információt) küld a másik szubjektumnak (cím- zett, befogadó, —receiverln, nyelvtanilag a második személy) egy meghatározott csatorna útján. A kommunikáció úgy bonyolódik le, hogy a közlő személy üzene- tét érzékelhető formák rendszerébe kódolja, a befogadó pedig miután érzékelte a formákat, azokból dekódolva fogadja be a közölt információt. Mindehhez feltétle- nül szükséges, hogy mind a közlő, mind a befogadó ismerje az adott csatornának megfelelő kód nyelvét, de legalább valamilyen módon előzetesen össze legyenek beszélve. A kommunikáció eszközei a jelek, amelyeknek érzékelhető (látható, hallható) formáiban a kódolt üzenet jelentésként manifesztálódik. A jel tehát min- dig két részből áll: az érzékelhető jelformából és a benne megbúvó kódolt jeltarta- lomból (jelentésből).

Actions (login required)

Edit Item