REAL

Az uralkodói és polgártükör mint irodalmi műfaj gyökereihez

Havas, László (2012) Az uralkodói és polgártükör mint irodalmi műfaj gyökereihez. Antik Tanulmányok, 56 (1). pp. 65-89. ISSN 0003-567X

[img] Text
anttan.56.2012.1.3.pdf
Restricted to Repository staff only until 30 June 2032.

Download (200kB)

Abstract

A fejedelemtükör jellegzetesen kora középkori születésű irodalmi műfajnak számított. Azóta bebizonyították, hogy az európai irodalmi kultúra egyik legősibb formája, amelynek gyökerei az ókori Kelet bölcsességirodalmába nyúlnak vissza, ahol korai időtől ismert az uralkodónak fiához intézett személyes tanítása. Ennek a formának azonban a görög irodalomban sokáig nem volt meg a helye, mert az eleutheria fogalma ellentmondott a monarchikus hatalom apáról fiúra való hagyományozásának. Némileg hasonló a helyzet a korai Rómában is, ahol az arisztokratikus társadalomban elegendő bizonyos megfellebbezhetetlennek tartott erkölcsi fogalmak hangoztatása. Változás a Mediterráneum meghódításának szakaszában következik majd be, amikor a régi társadalmi keretek megrendülnek, s fontossá válik a civis bonus eszményének körvonalazása, amely szülői vagy rokoni tanításként jelenik meg (Cato, Sempronia, Q. és M. Cicero). Az új monarchikus rendszer megteremtője Augustus maga is mint parens patriae fekteti le a jó kormányzás alapelveit „fiainak”, a római polgároknak. Igazi fordulat ezután következik be, amikor az uralkodói ideál a görögökhöz hasonlóan egy általánosabb műveltség: a filozófia és a történetírás része lesz. A latin nyelvű hagyományban később is megmarad a bölcs számára a tanácsadás az uralkodónak, s ez érvényes a keresztény monarchia megszületésének időszakára is. A monarcha személyének felmagasztalása a költők, a grammaticusok és a rhetorok, az egyházatyák feladata lesz, akiknek az Istenhez hasonlóan kell dicsőiteniük a földi helytartót. A Frank Birodalomban ez a hagyomány éled újjá, ami érvényes Nagy Károly idejére is. Később, amikor felerősödik a gelasiusi kettős hatalom késő antik felfogása, teljesen egyértelművé válik, hogy az egyháznak kell elvégeznie az uralkodó tanítását. A Német-Római Szent Birodalom theokratikus hatalmával azonban egy új uralkodói tükör alakul ki, amely valójában Szent István Intelmeivel következik be, aki személyes királyi tanításával valóban vicarius Deiként jelenik meg, s átveszi az Egyház szerepét az utód felkészítésében. | Mirrors for princes are one of the oldest forms of European literary culture, with roots in the wisdom literature of the Ancient East, in which the personal instructions of a ruler to his son were known from very early times. This form, however, remained alien to Greek literature for a long time because the notion of eleutheria contradicted the principle of monarchic power to be passed from father to son. The situation was more or less similar in Rome, where the aristocratic society contented itself with the declaration of moral concepts considered to be non-appealable. Change came with the conquest of the Mediterranean region when the old social framework was beginning to be decomposed and the ideal of civis bonus was outlined, which appeared in the form of parental admonitions or instructions from relatives (Cato, Sempronia, Q. and M. Cicero). Augustus himself, the creator of the new monarchic order, laid the foundations of good government as a parens patriae for his “sons”, the citizens of Rome. Radical change, however, followed when the monarchic ideal was integrated into more general forms of culture and civilization, i.e. philosophy and historiography, as in Greece. In the Latin tradition guidance provided by wise people to rulers survived and continued into the period after the emergence of Christian monarchy. The laudation of the monarch was assigned to poets, grammatici and rhetors, fathers of the Church, who were supposed to glorify God as well as his vicar on earth. In the Franconian Empire this tradition was revived, which applies to Charles the Great’s time as well. Later, when the concept of dual power put forward by Pope Gelasius strengthened, it became obvious that it was the duty of the Church to instruct the monarch. After the solidification of theocratic power in the Holy Roman Empire a new type of monarchic mirrors emerged. Saint Stephen’s Admonitions marked a new start: he appeared as a real vicarius Dei, whose personal instructions provided in his capacity as monarch replaced the role of the Church in educating the successor.

Item Type: Article
Subjects: P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > PA Classical philology / klasszika-filológia
P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > PA Classical philology / klasszika-filológia > PA10 Greek (Hellenic) / görög filológia
P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > PA Classical philology / klasszika-filológia > PA20 Latin / latin filológia
Depositing User: xAnikó xZsoldos
Date Deposited: 26 Sep 2017 08:18
Last Modified: 26 Sep 2017 08:18
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/63728

Actions (login required)

Edit Item Edit Item