Jogi humanizmus

Szabó, Béla (2025) Jogi humanizmus. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia. HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet; ORAC Kiadó, Budapest, pp. 1-23.

Preview

Text jogi-humanizmus.pdf - Published Version Download (352kB) | Preview

Abstract

Ahogyan a reneszánsz humanizmus általában az antik emberkép megújítására törekedett, úgy a XVI. században kibontakozó jogi humanizmus (humanista jogtudomány) is az antik jog példamutató jellegéből kiindulva kívánt egy a saját kora igényeinek jobban megfelelő jogrendszert kialakítani. A humanizmus éles kritikával fordult szembe a középkor skolasztikus jogtudományával. Kritikájának fő célpontjai egyrészt a középkori jogtudósok tekintélyhite és az uralkodó doktrínához (communis opinio) való ragaszkodás volt. Másrészt támadási pont volt a középkorban használt jogforrások kétséges megbízhatósága és hiányosságai, amelyek a görög nyelven íródott források ignorálásából, valamint a korábbi jogásznemzedékek történelmi ismereteinek hiányából fakadtak, s ami által a forrásszövegek közötti harmonizálási kísérletek kétséges eredményekre vezettek. A humanisták első feladata az volt, hogy szövegkritikával és szövegjavítással, a kéziratok genealógiáinak segítségével a római jog, különösen a Corpus Iuris Civilis olyan megbízható szövegét határozzák meg, amely a lehető legjobban visszavezethető a Iustianianus kompilátorai által felhasznált szövegek eredeti változatához. A szövegekkel való foglalkozás mellett a szövegek értelmezési módszereinek javítása is céljuk volt, amelyek révén az anyagi jogot kívánták összhangba hozni az új humanista emberkép követelményeivel. Így a humanizmus hívének számító jogtudósok alapos filológiai és történeti tanulmányaik mellett jelentősen hozzájárultak a magánjogi dogmatika továbbfejlesztéséhez is a megújult római források alapján. A jogi normák új anyaga arra kényszerítette a jogtudósokat, hogy törekedjenek a teljes joganyag helyes rendszerbe foglalására is, amelyben különösen fontos szerepet kaptak Iustinianus Institutiói. Az új rendszer elsősorban a jog könnyebb elsajátítását szolgálta. A humanista célok megvalósításának fontos előfeltétele volt a jogi oktatás átszervezése, amelyet rendkívül intenzíven tárgyaltak a korban. A humanista reformprogram révén több, a korábbi korszakhoz képest új irodalmi műfaj is megjelent, amelyek a források értelmezésének szerzőnként eltérően hangsúlyos – eszközéül szolgáltak. A forrástörténeti kutatások, a palingensia, az interpolatio-kritika mellett fontos szerepet kezdett kapni az általános elvek kidolgozása, a rendszeralkotás és a dogmatikai eredmények rendszerbe illesztése is. Az alapelvek hangsúlyozása és az anyag szisztematikus átgondolása, valamint a filozófia és a jogtudomány közötti kapcsolat felismerése alkalmas volt arra, hogy az ókori forrásokhoz való szigorú kötöttségeket fellazítsa. Ez azt eredményezte, hogy a római jogi források mellett az egyes nemzeti jogi tradíciók is intenzív vizsgálat tárgyává váltak, különösen a francia jogterületen. A humanista jogtudománynak az európai jog- és jogtudomány fejlődésében betöltött szerepét a közelmúlt és a jelen jogtörténészei sok esetben eltérően értékelik.

Actions (login required)

Edit Item