A pusztulás útjai. Az 1526. évi török hadjárat régészeti emlékei a Duna–Tisza közén : Traces of Destruction: Archaeological Remains of the Ottoman Campaign of 1526 in the Danube–Tisza Interfluve

Pánya, István and Fóti, Miklós and Steuer, István (2025) A pusztulás útjai. Az 1526. évi török hadjárat régészeti emlékei a Duna–Tisza közén : Traces of Destruction: Archaeological Remains of the Ottoman Campaign of 1526 in the Danube–Tisza Interfluve. In: Mohács: számvetés. Tanulmányok az 1526. évi mohácsi csatáról. Martin Opitz Kiadó; Janus Pannonius Múzeum, Budapest, Pécs, pp. 155-174. ISBN 9786156998125

Preview

Text Panya_Foti_Steuer.pdf Download (1MB) | Preview

Abstract

A Duna–Tisza köze – különösen a középső és déli fele – történetében a mohácsi csata utáni néhány hét meghatározó jelentőségű volt. Az elmúlt években elindult intenzív településtörténeti kutatások alapján jóval pontosabb képet tudunk alkotni az országból kivonuló oszmán sereg útvonalairól, illetve a településhálózatra és a társadalomra gyakorolt hatásáról. Ibrahim nagyvezír seregtestének útvonalát Budáról Péterváradra a fennmaradt hadi naplóból lehetett megrajzolni, illetve régészeti és történeti adatok bevonásával következtethetünk a portyázások irányaira. A szultáni fősereg mozgását a hadi napló nem részletezi, így a Duna–Tisza közén déli irányba haladó csapatok útját főként a régészeti leletekből (éremleletek, vasdepók, egyéb szórványtárgyak) lehetett felvázolni. A kutatások alapján sikerült egy újabb, feltételezhetően népi ellenálláshoz kapcsolódó helyszínt azonosítani Hajós határában. Emellett rekonstruáltuk a déli vármegyék (Bács, Bodrog és Csongrád) településeit ért pusztulás első, 1526 őszén bekövetkezett hullámát. A Duna–Tisza köze északi és középső fele kevesebb kárt szenvedett. Ezzel szemben a tájegység déli részén gyakorlatilag darabjaira hullott a társadalom és a közigazgatás. Bajától délre a magyar népesség legnagyobb része eltűnt (elpusztult, elmenekült), ezáltal pedig megnyílt a lehetőség a balkáni rác-vlach népesség északi irányú terjeszkedésére. In the history of the area between the Danube and Tisza rivers – especially its central and southern parts – the weeks following the Battle of Mohács were of decisive importance. Intensive archaeological and historical research in recent years has provided a far more precise understanding of the routes taken by the Ottoman army during the withdrawal from Buda and its impact on the Hungarian settlement network and society. While Grand Vizier Ibrahim’s route from Buda to Pétervárad is documented in surviving military logs, the specific directions of accompanying raids have been deduced through a combination of historical and archaeological data. In the absence of detailed records for the Sultan’s main army, the movements of troops heading south through the Danube–Tisza Interfluve were reconstructed primarily from archaeological evidence, such as coin hoards, iron depots, and scattered artifacts. This research has identified a site near Hajós, likely associated with local popular resistance. Furthermore, we have mapped the first wave of destruction that struck the southern counties of Bács, Bodrog, and Csongrád in the autumn of 1526. While the northern and central regions suffered less damage, social and administrative structures in the south effectively collapsed. South of Baja, the nearly total disappearance of the Hungarian population—due to death or flight—paved the way for the northward expansion of the Rascian-Vlach population.

Actions (login required)

Edit Item