Az önazonosság konfigurációi az abszurd színházban és a modern tragikomédiában = Configurations of Identity in the Theatre of the Absurd and Modern Tragicomedy

Nyusztay, Iván (2010) Az önazonosság konfigurációi az abszurd színházban és a modern tragikomédiában = Configurations of Identity in the Theatre of the Absurd and Modern Tragicomedy. Project Report. OTKA.

Preview

PDF 64009_ZJ1.pdf Download (287kB)

Abstract

A kutatás alapvetéseként az abszurd fogalmát a groteszkkel és a tragikomédiával együtt vizsgálom. A dráma területén folytatott vizsgálódás gerincét mindvégig önazonosság konfigurációja adja. Amellett érvelek, hogy Samuel Beckett elsősorban az identitás és az én mibenlétének mestere. A Másik mint az adott identitásból kiinduló, attól elszakadni nem tudó entitás jelenik meg. Harold Pinter drámáinak visszatérő motívumait szemügyre véve kimutatom, hogy ő Beckettel szemben az alteritás identitásformáló erejét vizsgálja, ez műveinek alapmotívuma és mozgatórugója. Tom Stoppardnál, miként Pinternél, a Másik mindig megjelenik. Olvasatomban Stoppard azt mutatja meg, hogy az abszurd akkor sem szűnik meg feltétlenül, ha Godot megérkezik. Fontos különbség Becketthez képest, hogy a kisembereknek feladatuk van a világban, és konfrontálódniuk kell egy rejtélyes, számukra felfoghatatlan szabályok szerint működő mechanizmussal, a történelemmel. Meglátásom szerint az önazonosság mindhárom szerzőnél egyszerre jelenik meg konstrukció és dekonstrukció eredményeként. Amit a szerzők műveikben látszólag felépítenek, mint az identitás lehetséges körvonalait, azt egy füst alatt le is bontják. Az önazonosság így kezdettől egy sérülékeny, rövidéletű entitás, amely megfogantatásától kezdve magában hordja megsemmisülésének vagy radikális transzformációjának jeleit. A drámaelemzések mellett fontos szerepet kap a filozófiai megközelítés is. Beckett esetében Heidegger és Deleuze, Pinternél Lévinas, Stoppard darabjainak értelmezésében pedig Wittgenstein és a nyelvfilozófusok gondolatai szolgálnak útmutatóként. | The definition of the absurd takes place in unison with the concepts of the grotesque and tragicomedy. The main focus of these investigations into absurd drama is the configurations of identity. I argue that Beckett is primarily the exponent of self-constitution. The Other appears to be an entity which does not exist outside the self, in detachment. In analysing the recurring motifs of Pinter's plays I argue that, in contrast to Beckett, he examines the power of alterity to transfigure identity. In Stoppard, as in Pinter, the Other always appears. In my reading, Stoppard demonstrates that the absurd may abide even when Godot arrives. A relevant difference compared to Beckett is that the little men have a mission. They have to confront a mysterious mechanism of unconceivable regulations: history. In my view, the question of identity for all three authors appears as the outcome of constructive and deconstructive approaches at the same time. What these playwrights construct in their plays with regard to the possible contours of identity, are soon to collapse. Identity is a vulnerable, ephemeral entity, which already in its birth shows signs that prognosticate its annihilation or radical transformation. In exploring the various forms of identity, I often have recourse to philosophy. Guidance is sought form Heidegger and Deleuze in case of Beckett's, from Levinas with regard to Pinter's, and from Wittgenstein and philosophers of language in the analysis of Stoppard?s plays.

Actions (login required)

Edit Item