Globális munkaerő-piaci és profittendenciák

Artner, Annamária (2012) Globális munkaerő-piaci és profittendenciák. In: A Változó Világgazdaság - útkeresések, tapasztalatok és kilátások I. kötet - Globális kérdések. A Változó Világgazdaság, 1 . MTA KRTK Világgazdasági Intézet : Világgazdasági Kutatásokért Alapítvány, Budapest, pp. 140-156. ISBN 978-963-301-588-9

Preview

Text OTKA_GlobalMEP2012.pdf - Published Version Download (121kB) | Preview

Abstract

2011-ben a világ 15-74 éves lakosságának 64,1 százaléka „aktív”, tehát vagy dolgozik, vagy munkát keres. Számuk a válság 4 éve alatt 29 millióval lett kevesebb. A fiatalok aktivitási rátája még ennél is alacsonyabb (48,7%), ráadásul hosszú évek óta, tehát nem csak a válság hatására csökken. Kialakult és izmosodok a „se nem tanuló – se nem dolgozó” nemzedék. Az ILO-definíció szerint definiált munkanélküliek száma 2007 és 2011 között 27 millió fővel, 200 millióra, arányuk 5,5 százalékról 6 százalékra nőtt, és 2016-ig nem is várható lényegi csökkenés. A következő évtizedben ráadásul további bő 400 millió fővel fog gyarapodni a világ munkaerőpiaca, s ha ők sem találnak munkát, a munkanélküliek száma akár a 600 milliót is elérheti. Ehhez járul még a napi 2 dollárnál nem több jövedelemből élő dolgozó szegények népes tábora, ami már ma is eléri a 900 millió főt. A világon kb. 3,1 milliárd ember számít foglalkoztatottnak (végez hetente legalább egy óra fizetett munkát). Csakhogy igen sok a bizonytalan („sebezhető”) foglalkoztatási formákban és/vagy rendkívül alacsony bérért dolgozó ember. Ezért, ha az európai normák szerint tekintjük a foglalkoztatást (rendes bér, biztos állás), akkor csak 1,58 milliárd foglalkoztatottról beszélhetünk, és a globális munkanélküliség már 52 százalék! A fejlett országok munkanélküliségi rátája gyorsabban nőtt a világ más régióit jellemző rátánál, szintje kiemelkedő, és 2016-ig az is marad. 2010-ig a G20-ak kormányai összesen közel 21 millió munkahelyet mentettek meg, illetve teremtettek, a megszorítások azonban gyengítették a gazdasági és így foglalkoztatási növekedés forrásait, kialakult a „megszorítási csapda”. A fejlett országokban is polarizálódnak a bérek és teret hódítanak az „atipikus”, lényegében prekáriusnak (kétes, bizonytalan) nevezhető foglalkoztatási formák, és bár a fejlődő országokénál jóval kisebb mértékben, de makacsul jelen van a szegénység. A válságban a termelés strukturális problémája úgy jelenik meg, mint a foglalkoztatás, vagyis a munkaerő képzettségének strukturális problémája. A munkaerőpiacnak szinte azonnal kellene alkalmazkodnia az új szakmai, képzettségi, munkaszervezeti követelményekhez, amelyek kialakítását egy tervezett gazdaságban már évekkel előtte meg kellett volna kezdeni. Ez a helyzet tükröződik a hosszú távú munkanélküliség lassan de biztosan növekvő trendjében is. Mindezzel szemben a profitok a válság előtt a fejlett országokban lendületesen nőttek, a válság okozta két évi visszaesés után 2010-11-ben a profittömeg már ismét felfelé ível. A bér/GDP arány hosszú távon jól kivehetően esik, de még jobban mutatja az új érték elosztásának irányát, hogy a munkakompenzáció részesedése az amortizációt nem tartalmazó nettó nemzeti jövedelemben is tendenciálisan csökken. A piaci rendszer folyamatosan veti ki magából az élőmunkát, így, ha a foglalkoztatást növelni akarjuk, gyorsított ütemben kell növelni a termelést, hogy annak bővülése még állandóan csökkenő fajlagos munkaerő szükséglet mellett is több munkaerőt szívjon fel. Ez a gyorsuló tánc aztán ismét válsághoz vezet, munkanélküliséghez, a tőke elértéktelenedésével együtt a munkaerő szaktudásának elavulásához, szegénységhez.

Actions (login required)

Edit Item