Murádin, János Kristóf (2019) „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt Története 1940 és 1944 között. Sapientia könyvek. Tudománytörténet . Scientia Kiadó, Kolozsvár. ISBN 978-606-975-024-7
|
Text
Muradin-AzErdelyiPartTortenete_REAL.pdf Download (10MB) | Preview |
Abstract
E kötet a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélyben domináns szerepet betöltő magyar politikai alakulat, az Erdélyi Párt történetét dolgozza fel. Alig négyéves működése alapján az Erdélyi Párt a magyar politikatörténetben csak rövid intermezzónak tekinthető. Mégis igen nagy jelentősége van, hiszen a két világháború közötti erdélyi magyar politikai szervezetek utódjaként átmentette az 1940 és 1944 közötti „kis magyar világba” azok szellemiségét, és hidat képezett közöttük, valamint a második világháború utáni rövid demokratikus útkeresések politikai szerveződései között. Az Erdélyi Párt a maga korában nemzeti alapon példátlan módon összefogta az erdélyi magyarságot. A kommunista rendszer évtizedei alatt ezért felejtésre volt kárhoztatva. Nem csoda hát, hogy napjainkra szinte teljesen ki is törlődött a kollektív történelmi emlékezetből. E könyv arra tesz kísérletet, hogy visszaemelje az Erdélyi Pártot az őt megillető helyre Erdély magyar politikatörténetében. Olvasmányos jellegéből adódóan a kötet nemcsak a történész szakma képviselőinek szól, hanem a téma iránt nyitott olvasónak is, aki vállalkozik egy évtizedeken át kötelező elhallgatásra ítélt történet megismerésére.
Item Type: | Book |
---|---|
Subjects: | H Social Sciences / társadalomtudományok > HN Social history and conditions. / társadalomtörténet H Social Sciences / társadalomtudományok > HN Social history and conditions. / társadalomtörténet > HN2 Social reform / társadalmi változás, reform |
Depositing User: | Beáta Szabó |
Date Deposited: | 18 May 2023 11:37 |
Last Modified: | 18 May 2023 11:37 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/165581 |
Actions (login required)
Edit Item |