REAL

Alapkutatások a magyar közegészségügy történetéből = Basic research in the history of public health

Kapronczay, Károly and Kapronczay, Katalin (2009) Alapkutatások a magyar közegészségügy történetéből = Basic research in the history of public health. Project Report. OTKA.

[img]
Preview
PDF
49194_ZJ1.pdf

Download (90kB)

Abstract

Kutatásunkban a közegészségügy magyarországi történetének 1770 és 1945 közötti időszakát vizsgáltuk. 1770-ben született meg az első, még a bécsiek által megfogalmazott, Magyarországra vonatkozó közegészségügyi rendelkezés. 1876-ban fogalmazták meg az első magyarországi törvényt a közegészségügy átfogó szabályozására, 1925-ben jött létre az Országos Közegészségügyi Intézet. Ezek azok a keretévszámok, amelyek vizsgálódásunk körét meghatározták. Igyekeztünk feltárni ennek az időszaknak valamennyi jelentősebb törvényét, az előkészítő vitákat, a létrejött intézményeket, társulásokat, s azok keretében született szakkönyveket, szakfolyóiratokat. Igyekeztünk összegezni az egyetemeken létrejött közegészségügyi intézetekre vonatkozó főbb adatsorokat is. Tárgyaltuk a kiemelkedő személyiségek munkásságát. Bemutattuk a legjelentősebb hazai és Magyarországon megrendezett nemzetközi közegészségügyi kongresszusok munkálatait. Három könyvészeti fejezetben összegeztük mindazokat a kiadványokat, amelyek a vizsgált korszakban értékes adatokkal szolgálnak a közegészségügy történetének bemutatásához. Kutatásaink legfontosabb eredményeit két kötetben összegeztük, az első kötetben az általános történetet fogalmaztuk meg, a második kötetben a közegészségügy egyes szakágainak felkutatott történeti adatsorait adtuk közre. Ezen túlmenően az interneten is készítettünk egy honlapot, amelyen a fontosabb eredményeket adjuk közre, s igyekszünk ezt folyamatosan bővíteni: mot.tudomanytortenet.hu | We studied the period from 1770 to 1945 of the history of public health in Hungary. The first public health decree available in Hungary ? still issued by the Viennese administriation ? was published in 1770. The first law aiming a complete regulation of Hungarian public health ? issued already by Hungarian government - has been published only in 1876. A National Public Health Institute was founded in 1925. We attempted to collect and analyse all important laws, issues and decrees of this period, including discussions preparing the laws, institutions and associations established by them, and also handbooks and journals published by the recently founded institutions and societies. We attempted to analyse and interpret the main databases regarding public health institutes founded at the universities as well. Activities of the most important national and international congresses organised in Hungary were also analysed. Publications documenting history of public health within the period in question were compiled in three bibliographical chapters. Main results of our researches were summarized in two volumes. The first one gives am overwiew on the general history of the subject, the second however includes historical databases regarding special braches of public health. Moreover, a homepage was also created publishing of our most important results, going to be completed and enriched int he future too (mot.tudomanytortenet.hu)

Item Type: Monograph (Project Report)
Uncontrolled Keywords: Történettudomány
Subjects: R Medicine / orvostudomány > RA Public aspects of medicine / orvostudomány társadalmi szerepe > RA0421 Public health. Hygiene. Preventive Medicine / közegészségügy, higiénia, betegség-megelőzés
D History General and Old World / történelem > DN Middle Europe / Közép-Európa > DN1 Hungary / Magyarország
Depositing User: Mr. Andras Holl
Date Deposited: 08 May 2009 11:00
Last Modified: 30 Nov 2010 15:29
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/1935

Actions (login required)

Edit Item Edit Item