Magasvári, Adrienn (2015) Vám- és adószedők a magyar pénzügyi igazgatásban az államalapítástól a kiegyezésig. Rendvédelem-történeti Füzetek, 25 (43-46). pp. 39-46. ISSN 1216-6774
|
Text
RTF_XXVevf_43-44-45-46sz_039-046.pdf Download (452kB) | Preview |
Abstract
A tanulmány a magyar vám- és adótörténet 1000 éves fejlődéséről nyújt áttekintő képet. A szerző a téma fejlődését több korszakra kiterjedően vizsgálta, úgymint az Árpád-házi uralkodók, majd Mátyás király uralkodásáig terjedő, külön Mátyás király uralkodása, továbbá a királyi kamara, végül pedig a polgári közigazgatás időszakára kiterjedően. A napjaink viszonyaival leginkább a polgári közigazgatás időszakával foglalkozó rész áll kapcsolatban. Hiba volna azonban csupán egy-egy történelmi korszaknak a jelen korhoz fűződő viszonya alapján megítélni a dolgozat egy-egy fejezetét. A tanulmány lényege ugyanis abban rejlik, hogy a folyamat azaz a magyar pénzügy és adószedés, valamint vámeljárás fejlődéstörténetét összefüggésében, az egyes korszakok tapasztalatainak a további fejlődésre kifejtett hatásait figyelembe véve vizsgálja. Ez a szakmai fejlődési folyamat természetesen nem különíthető el a magyar gazdasági társadalmi fejlődés egészétől, amire a szerző konkrét utalások mellett műve kialakítása során erőteljesen támaszkodott.
Item Type: | Article |
---|---|
Subjects: | D History General and Old World / történelem > DN Middle Europe / Közép-Európa > DN1 Hungary / Magyarország H Social Sciences / társadalomtudományok > HG Finance / pénzügy H Social Sciences / társadalomtudományok > HJ Public Finance / államháztartás |
Depositing User: | Krisztián Som |
Date Deposited: | 13 Dec 2018 07:27 |
Last Modified: | 19 Dec 2018 13:46 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/88472 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |