Autenticitás és narratív identitás. Az autentikus emberi lét lehetőségéről Heidegger, Tengelyi és Fehér M. István nyomán

Marosán, Bence Péter (2019) Autenticitás és narratív identitás. Az autentikus emberi lét lehetőségéről Heidegger, Tengelyi és Fehér M. István nyomán. In: „Lábjegyzetek Platónhoz”. Identitás., 2019. május 16-17., Szegedi Tudományegyetem, Filozófiai Intézet. (Unpublished)

Preview

Text Autenticitás és narratív identitás-SZEGED.pdf Download (535kB) | Preview

Abstract

Egy nem rég készült írásában (Fehér M. István: „Légy hű önmagadhoz – vagy azonosságodhoz? Ricoeur, Tengelyi és a narratív identitás elmélete”, in: Marosán et al. [szerk.]: Élettörténet, sorsesemény, önazonosság. Tanulmányok Tengelyi László emlékére, Budapest: L’Harmattan, megjelenés alatt) Fehér M. István azt a kritikát fogalmazta meg Tengelyi László identitás-elméletével szemben, hogy szerinte Tengelyi nem vet számot kellőképp az autenticitás heideggeri elméletével. Tanulmányában Fehér M. azt fogalmazza meg, hogy szerinte sem Ricoeur, sem Tengelyi nem elég radikális Heideggerhez viszonyítva. Ricoeur-nél végső soron (így szól Fehér M. értelmezése) nem vetődik fel igazán élesen, hogy az az én, aki a narratív identitásban, mint egy történet hőseként kibonatkozik, autentikus vagy nem-autentikus szubjektum, illetve ez a kérdés igazából nem lesz valóban lényeges az elmélet számára – hogy egy hősnek vagy egy gazembernek a történetét meséljük el. Tengelyinél pedig, Fehér M. szerint, egyfajta episztemológiai determinizmushoz jutunk az „uralhatatlan értelemképződés”, „a tudat háta mögött kialakuló értelem” címszavai alatt, és ennek során – legalábbis Fehér M. olvasatában – a szabadság kérdése nem jut igazán erőteljesen kifejezésre. Ezzel szemben Heideggernél kezdettől fogva az az egyik főkérdés, hogy az önmaga, akit az ittlét választ és megvalósít, autentikus vagy nem-autentikus – a szabadság kérdése mindvégig központi probléma Heideggernél; az identitás elméletének kifejtésében is. Tengelyi Lászlónak ezzel az interpretációjával szemben szeretném megmutatni, hogy Tengelyinél az autenticitásnak igenis van jelentősége – mégpedig az identitás egész általa adott leírásában és magyarázatában is. Való, hogy Tengelyi az „értelemképződés uralhatatlanságáról” beszél, az önazonosság összefüggésében. Az azonban, hogy bizonyos mozzanatokat nem tudunk uralni a tapasztalás, és a tapasztalatban zajló passzív értelemképződés folyamán, nem jelenti azt, hogy semmit sem tudunk uralni. Tengelyi Ricoeur-höz és MacIntyre-hez csatlakozva mondja, hogy nem szerzői, hanem társszerzői vagyunk életünknek (Élettörténet és sorsesemény, Budapest: Atlantisz, 1998). Van azonban egy további lényeges pont, és előadásomban főként erre szeretnék összpontosítani: Tengelyinél mindvégig jelentős (bizonyos művekben központi) szerephez jut az etikai vonal; mindenekelőtt Lévinas nyomán. Van egy szerző, aki Tengelyi számára legalább annyira fontos, mint Kant vagy Husserl: és ő Lévinas, aki Fehér M. Tengelyiről szóló írásában egyáltalán nem jelenik meg. Lévinast követve Tengelyinél a radikális felelősség, a másikkal szemben feleletkényszer az önazonosság konstitúciójának meghatározó mozzanatai közé tartozik – és ebben a keretben, hogy odafordulunk-e a Másik felé, vagy elfordulunk a másiktól („A bűn mint válaszmegtagadás”, in: Élettörténet és sorsesemény) eredendő és lényegi módon alakítja önazonosságunkat, tesz bennünket autentikus vagy inautentikus szubjektumokká. És ezeken a lévinasi alapokon, Tengelyinél, már mind a szabadság, mind autentikus vagy inautentikus önazonosság megfelelő módon értelmezhetőkké válnak – oly módon, hogy a Fehér M. István által támasztott kritikával szemben is helyt tud állni Tengelyi elmélete.

Actions (login required)

Edit Item