Pataky, Adrienn (2023) A biosz és a zóé rezonálása Nemes Nagy Ágnes 1960 körül keletkezett rövidverseiben (Csigalépcső, [Elvesztett hangok ülnek itt], Fügefák, Majom). IRODALOMTÖRTÉNET, 2023 (1). pp. 65-83. ISSN 0324-4970
|
Text
Pataky_Adrienn_A_biosz_es_a_zoe_rezonala.pdf Download (301kB) | Preview |
Abstract
Jelen tanulmány egy Nemes Nagy Ágnes természetképével foglalkozó nagyobb munka része, amely a nonhumán, növényi és állati hívószavak mentén értelmezi Nemes Nagy költészetét, s arra keresi a vá- laszt, hogy ezek a nem csak tematikai jellemzők miként járulnak hozzá a lírai teljesítményhez, hogyan viszonyul mindez a személyesség–személytelenítés kérdéséhez, és a humanitás felfüggesztése, illetve az organikus átjárhatóság, a természet nem antropomorf élőinek megszólaltatása hogyan valósul meg a költő műveiben. A szöveg az agambeni biosz és zóé fogalmak rövid magyarázata, illetve a (lí- rai) költészet immanens részének tekinthető hangzósság játékba hozása után Nemes Nagy néhány 1960 körül keletkezett versét elemzi. A versek az 1967-es Napforduló című kötet keletkezéstörténeté- hez kapcsolódnak, hiszen oda felvett vagy éppen asztalfiókban hagyott változatokról van szó – szinte mindegyik tárgyalt szövegnek van ugyanis versváltozata az életműben. Elsősorban a Csigalépcső, az [Elvesztett hangok ülnek itt], a Fügefák és a Majom című versek kerülnek fókuszba, amelyekről elmondható, hogy a zóé szóra bírásának kísérletei – avagy megkísérelnek hangot adni a tájnak, a nö- vényinek, az ásványinak, mindannak, aminek vagy akinek abban a világképben, amely az emberi perspektíva felől konstruálja meg magát, nincsen szava. A verseknek konstitutív részei a melopoétikus tényezőik, és ars poétikus, performatív szövegek lévén saját keletkezésükről is tudósítanak a versegész leglíraibb, hangzó-ritmikus módján.
Item Type: | Article |
---|---|
Uncontrolled Keywords: | biopoétika, Nemes Nagy Ágnes, biosz, zóé, élet, 1960-as évek, rövidversek, természet, Napforduló |
Subjects: | P Language and Literature / nyelvészet és irodalom > PH Finno-Ugrian, Basque languages and literatures / finnugor és baszk nyelvek és irodalom > PH04 Hungarian language and literature / magyar nyelv és irodalom |
Depositing User: | Adrienn Pataky |
Date Deposited: | 22 Feb 2024 08:41 |
Last Modified: | 22 Feb 2024 08:42 |
URI: | https://real.mtak.hu/id/eprint/188728 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |