Restás, Attila (2024) Kemény János erdélyi fejedelemségének historiográfiája. In: Doktorandusz hallgatók XI. konferenciájának tanulmányai. Konferenciák, műhelybeszélgetések (XX). Líceum Kiadó, Eger, pp. 213-232. ISBN 978-963-496-264-9
|
Text
Restas_Kemény EGER Konf-es-muhelybesz_XI konf_klny.pdf - Published Version Download (2MB) | Preview |
Abstract
A több korszakot átfogó szintézisek mellett Kemény Jánosról két hosszabb terjedelmű „életrajz” született, amelyek azonban inkább tekinthetők korrajznak, mint biográfiának. Ráadásul mindkettő az 54 éves korában megválasztott fejedelem uralkodásával foglalkozik, s az azt megelőző időszakra nem tér ki. Mindkét feldolgozásra a politikai és katonai eseménytörténet dominanciája jellemző, országgyűlési határozatok, követi feljegyzések, diplomáciai jelentések, utasítások – és helyenként misszilisek bő idézésével. Társadalom- vagy mentalitástörténeti vizsgálatokra a 19. század történetírása – legalábbis Kemény korára vonatkozóan – nem vállalkozott. Míg a pályájukat a reformkorban kezdő, idősebb nemzedék (Szalay László, Horváth Mihály, illetve Kőváry László, Szilágyi Sándor) szintéziseikben hosszasan, részletezően tárgyalták Kemény János fejedelemségének eseménytörténetét, ez az érdeklődés a későbbiekben (Salamon Ferenc, Acsády Ignác, Szekfű Gyula) eltűnt, s Kemény neve – Persián Kálmán doktori értekezését leszámítva – már csak említésszerűen fordul elő az összefoglalásokban.
Item Type: | Book Section |
---|---|
Subjects: | C Auxiliary Sciences of History / történeti segédtudományok > CB History of civilization / művelődéstörténet C Auxiliary Sciences of History / történeti segédtudományok > CT Biography / életrajz D History General and Old World / történelem > DN Middle Europe / Közép-Európa D History General and Old World / történelem > DN Middle Europe / Közép-Európa > DN1 Hungary / Magyarország |
Depositing User: | Attila Restás |
Date Deposited: | 17 Apr 2024 09:08 |
Last Modified: | 17 Apr 2024 09:08 |
URI: | https://real.mtak.hu/id/eprint/192622 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |