A szer­zői név­hasz­ná­lat mint a kri­ti­kai vé­le­mé­nyek meg­is­me­résének esz­kö­ze a klasszi­kus szá­zad­for­du­ló ma­gyar irodalmában

Fekete, Norbert (2020) A szer­zői név­hasz­ná­lat mint a kri­ti­kai vé­le­mé­nyek meg­is­me­résének esz­kö­ze a klasszi­kus szá­zad­for­du­ló ma­gyar irodalmában. In: Irodalomtörténet, tudománytörténet, eszmetörténet. reciti, Budapest, pp. 273-289. ISBN 978-615-5478-93-2

Preview

Text A_szer_zoi_nev_hasz_na_lat_mint_a_kri_ti.pdf - Published Version Available under License Creative Commons Attribution Non-commercial Share Alike. Download (297kB) | Preview

Abstract

Tanulmányomban egy kritikatörténeti probléma vizsgálatával szeretnék adózni Tarnai Andor emlékének. A szerző kilépése az irodalmi életbe már az antikvitásban foglalkoztatta az írókat. Horatius, aki nagy hatást gyakorolt a klasszikus századforduló magyar irodalmára, úgy vélte, hogy a publikálás előtt nyugodtan lehet, sőt ajánlott is változtatni az íráson; illetve a formálódó mű értő szemeknek való megmutatása segíthet abban, hogy a szerző vállalható alkotással lépjen ki az irodalmi nyilvánosságba. A klasszikus századforduló előtt a művek következmények nélküli tökéletesítésére elsősorban az írói műhelymunka kínált lehetőséget, amibe csak a szerző által korlátozott közösség szólhatott bele. A nyomtatás második forradalma és a folyóiratok elterjedése lehetővé tette, hogy a nyilvánosságban a szerzők változatos névhasználattal közöljék műveiket, ami oda vezetett, hogy az alkotók a közösséget, illetve a kritikát is bevonhatták írásaik formálásának folyamatába. Az alakuló művekről hozott bírálatok lehetővé tették, hogy egy saját névvel vállalt kiadás előtt a fogadtatás visszhangját figyelembe véve az alkotó még változtathasson. Ezzel a gyakorlattal a korabeli értelmezők egy része szerint elkerülhetők voltak a nem megfelelő szövegekkel való fellépésből adódó kellemetlen következmények. Arra teszek kísérletet, hogy két, a klasszikus századforduló különböző időszakából vett eset segítségével bemutassam, hogy miként jelentkezett ez az elképzelés és milyen szerzői, illetve kiadói névhasználati megfontolások kapcsolódtak hozzájuk. Először is báró Ráday I. Gedeon versei kiadására vonatkozó elképzeléseit, illetve szerkesztői, Batsányi János és Kazinczy Ferenc erre érkező reakcióit vizsgálom. Másodszor a Schedel (Toldy) Ferenc és a Bajza József közötti Júliusz-vitát elemzem, melynek apropóját az adta, hogy Toldy Bajza tudta és hozzájárulása nélkül álnéven adta közre verseit.

Actions (login required)

Edit Item