REAL

Tudományos közlés és prezentálás. Útmutató biomérnök hallgatók számára

Máthé, István and Szép, Sándor (2024) Tudományos közlés és prezentálás. Útmutató biomérnök hallgatók számára. Jegyzet . Scientia Kiadó, Kolozsvár. ISBN 978-606-975-090-2

[img]
Preview
Text
Mathe-Szep_Tudomanyos-kozles-es-prezentalas_REAL.pdf

Download (6MB) | Preview

Abstract

A jegyzet elsősorban a Fenntartható biotechnológiák mesterképzős hallgatók számára készült, azzal a céllal, hogy útmutatóul szolgáljon a saját tudományos eredmények szakfolyóiratokban való publikálásához, illetve szakmai fórumokon való bemutatásához. Emellett hasznos tanácsokat nyújt a laboratóriumi kutatások eredményeire épülő szakdolgozatok elkészítéséhez, és segítséget kínál azoknak az alapszakos biomérnök hallgatóknak (élelmiszeripari mérnökök, génsebészek), akik diplomamunkájukon dolgoznak. Ugyanakkor tájékoztat a hallgatói kutatási tevékenység egyetemi finanszírozása, a tudományos rendezvényeken való részvétel anyagi támogatása, valamint a kutatási kiválóságot jutalmazó Maximus-díj odaítélésének tekintetében. A tudományos vagy kutatói pályára készülő hallgató legfontosabb eszköze a publikáció, mivel az erre való visszajelzések, idézések képezik a szakmai pályán való fejlődés és előrehaladás alapját. Noha ez a fajta közlés sem egy szabványosított alkotás, hiszen magában hordozza a szerző és a témavezető egyéniségét, közlési stílusát, nagyon fontos betartani a tudományos világ elvárásait az ilyen jellegű közlemények szerkezeti felépítését, tartalmát, és normarendszerét illetően. A jegyzet érinti a legalapvetőbb tudományetikai kérdéseket, kiemeli a tudományos kiadványszerkesztési és rendezvényszervezési tájékozottság fontosságát, gyakorlati javaslatokat sorakoztat fel a poszterek és a szóbeli előadások elkészítéséhez, kitérve azokra az ajánlásokra is, amelyek a külső megjelenésre, a tartásra, a hangerősségre, a hanglejtésre, illetve a bemutató kapcsán megfogalmazott kérdések megválaszolására vonatkoznak.

Item Type: Book
Subjects: T Technology / alkalmazott, műszaki tudományok > TP Chemical technology / vegyipar, vegyészeti technológia
Depositing User: Beáta Szabó
Date Deposited: 16 Aug 2024 09:12
Last Modified: 16 Aug 2024 09:12
URI: https://real.mtak.hu/id/eprint/202694

Actions (login required)

Edit Item Edit Item