Szulovszky, János (2015) A társadalmi munkamegosztás és a településhierarchia szintjei Magyarországon a 19. század utolsó harmadában. TÖRTÉNETI FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK, 3 (1). pp. 108-131. ISSN 2064-390X
|
Text
Szulovszky_2015_A telephierarchia szintjei_Torteneti-Foldrajzi-Kozlemenyek_3evf_1sz.pdf Available under License Creative Commons Attribution Non-commercial No Derivatives. Download (2MB) | Preview |
Abstract
A dolgozat alapját az az adatbázis képezi, amely 1892-ből a történeti Magyarország valamennyi településére kiterjedően név szerint számon tartja az önálló iparforgalmi vállalkozókat. E forrás értékét növeli, hogy akkor keletkezett, amikor számos téren fordulópont történt az ország társadalmában és gazdaságában, s ezen belül az ún. népi kultúrában és a hagyományos gazdálkodásban. Történész-etnográfusként különösen a falusi társadalom korabeli állapota foglakoztat. A feldolgozás során tudatosan nem akartam más forrást bevonni. Szándékom az volt, hogy a településhierarchiát szigorúan az anyag belső logikája, a foglalkozásszerkezet differenciáltsága alapján tárjam fel. Lemondtam arról is, hogy az iparforgalmi szférán túl megkíséreljem más foglalkozási ágak adatait is beemelni. Azt a munkahipotézist, amely azt tételezte: ha elkészítem a települések rangsorát aszerint, hogy összesen hányféle szakma található meg bennük, élesen el fog különülni a városok és a falvak halmaza, egyáltalán nem igazolta a kapott eredmény. Az eloszlás görbéje a hatványfüggvényekére emlékeztetett. Mivel a településeken meglévő szakmák száma eloszlásának görbéjén nem volt olyan törés, amely alapján kijelenthetnénk, hogy ettől felfelé van a városok, lefelé pedig a falvak halmaza, ezért a szerint osztottam a korabeli településállományt két csoportba, hogy ahol 50-nél több szakma fordul elő, azt városnak tekintettem, ahol pedig kevesebb található, azt a falvak közé soroltam. (Természetesem e kategóriák nem jogi, hanem kutatási szempontunk alapján funkcionális természetűek.) Az így kapott városállomány települései számának (278) nagyságrendje hasonló volt ahhoz, mint amelyet a központi helyeket leltározó módszerével Beluszky Pál az 1900-as évmetszetben kalkulált (222). A két rangsor felső szintjei zömmel azonos településekből állnak (vö. Függelék), bár a sorrend olykor lényegesen különbözik (1. táblázat). Legkisebb az eltérés piramis csúcsa közelében. A faluállomány 12 és félezer településén mintegy háromszázötvenféle szakmát lehetett összeszámlálni, ám a legtöbb községben ezekből alig akadt mutatóba néhány. Mindössze 19 olyan mesterség volt, amelyet a falvaknak legalább a tíz százalékában meg lehetett találni, s csupán ötvenet tesz ki azon foglalkozásoknak a száma, amelyek a községeknek legalább a két százalékában (minimum 253 faluban) megélhetést nyújtottak művelőiknek (6. táblázat). A faluállomány településeit öt szintre bontottam (7. táblázat). Ezek nem lefelé szélesedő piramist, hanem inkább egy rombuszt formáznak. A legfelső szintet az az 546 község – a falvak 4,36%-a – jelenti, ahol 26 és 50 között van a jelenlévő különféle szakmák száma. E szint településeinek átlagos lélekszáma 3549,3 volt. E községekben élt a falvak népességének 16,%-a, s a 204.528 falusi vállalkozóknak csaknem 31%-a. Az ezt követő szinthez a falvak csaknem egyötöde tartozott 10 és 25 közötti mesterséggel, a falusi népesség egyharmadával és a falvakban működő önálló vállalkozók kétötödével. Az átlagos népesség 1600 fő volt. A települések kétötödét tette ki a középső szint: legalább 4, maximum 10 jelenlévő önálló iparossal vagy kereskedővel. A falusiak egyharmada élt a községek e halmazában. A faluállományban dolgozó önálló iparűzőknek nem egészen egynegyede talált itt megélhetést. A települések átlagos lélekszáma 756,8 fő volt.
Actions (login required)
 |
Edit Item |
