Fazakas, Sándor (2020) A reformatio vitae jegyében : Tanulmányok a reformátori teológiatörténet, egyháztan és politikai etika tárgykörében. Tanulmányok (14). Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár. ISBN 978-606-8886-54-1
|
Text
FS-Tanulmanyok-Ref-vitae-3.4-Mo-i-nyomtatas-20211001-nemkifutos.pdf Download (937kB) | Preview |
Abstract
A hit és az élet, a tanítás és a rend reformációjának több mint fél évezredes dialektikus feszültsége korántsem a múlté. A reformáció 2017-es jubileumi éve arra mindenképpen alkalmasnak bizonyult, hogy ráirányítsa figyelmünket egyházi és közösségi életünk egyik elhúzódó hiátusára. A reformátorok felismerése és igénye szerint ugyanis a reformatio doctrinae-t a reformatio vitae kell, hogy kövesse. Míg napjanikban azt látjuk, hogy az egyházak ökumenikus közeledésének, közös bizonyságtételének és szolgálatának jegyében az egykori tanbeli ellentéteket felváltotta a folyamatos párbeszéd és konszenzuskeresés, addig sem a keresztyén életvitel, sem az egyházi élet szervezeti kultúrája, sem pedig a demokratikus civil társadalom terén nem érvényesül, vagy úgy tűnik, nem érvényesíthető kellőképpen a reformáció e második igénye. Pedig a reformáció valóban nem hagyta érintetlenül saját korának és az azt követő évszázadoknak társadalmi, gazdasági, politikai életét. E jelenség mélyebb elemzésének igénye vezettek az e kötetben most együtt is olvasható tanulmányok megírásához - összefüggések megértésére törekedve, a teológiai tisztánlátás és az egyház ügye iránti szeretet és elköteleződés jegyében.
Item Type: | Book |
---|---|
Subjects: | B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BL Religion / vallás B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BR Christianity / kereszténység B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BT Doctrinal Theology / dogmatika |
Depositing User: | Dr. Sándor Fazakas |
Date Deposited: | 29 Nov 2021 10:55 |
Last Modified: | 29 Nov 2021 10:56 |
URI: | http://real.mtak.hu/id/eprint/133878 |
Actions (login required)
![]() |
Edit Item |