REAL

Vallás mint társadalom? = Religion as society?

Hegedus, Rita (2008) Vallás mint társadalom? = Religion as society? Project Report. OTKA.

[img]
Preview
PDF
48942_ZJ1.pdf

Download (86kB)

Abstract

A kutatásban azt a kérdést fogalmaztuk meg, hogy megragadható-e a vallásosság társadalmi funkciói közül a társadalmi integráció és az értékrendi iránymutatás különválása. Megállapítottuk, hogy a 2000-es évek nem hoztak változást abból a szempontból, hogy nem tört meg az egyháziasan vallásos csoport elitté válási folyamata, a fiatalabbak közt a lakossági átlagnál jóval több a magas státuszú; most is kimutatható egy generációs törés;. az egyháziasan vallásos réteg nem egynemű, társadalmi helyzetében egyértelműen, s feltehetőleg vallásosságában is különböző csoportokat foglal magában. Az alamizsnaadást vizsgálva rámutattunk, hogy létezik olyan kérdés, ahol szembeállítható vallási meggyőződés és a vallási közösség mint társadalmi környezet hatása: falun és a Budapestnél kisebb városokban eltérő a vallásos elköteleződés hatása: míg falun jobban közelítenek a többségi viselkedéshez, addig városban sokkal inkább eltérnek tőle a vallásosok. Láthatóvá vált az is, hogy a vallásosság különböző típusai nem ugyanolyan módon fejtik ki hatásukat. Egy vallási közösség tagjaival végzett interjús vizsgálatban megállapítottuk, hogy nem található szoros összefüggés társadalmi hely és vallási közösség között, a ?középosztályiság? nem dominálja a vallásosságot az adott közösségben. Ugyanakkor egyféle értelmiségi dominancia megfigyelhető volt, s a tagságot összeköti a sok szempontból közös múlt, a közös értékrend, az átlagosnál nagyobb család, az ebből (is) fakadó szerényebb életvitel. | Our aim in this research was to grasp the separation of two functions of religiosity: social integration and cultural identity. We observed that during the 2000s, the process of the churchly religious group?s becoming an elite stratum has continued. The social status of young religious people is, on average, much higher than the national average. There is also a firm generation gap, older religious individuals being of lower status than their younger counterparts. The churchly religious group is not a homogeneous one; it contains subgroups with different social position and probably also different religiosity. Regarding charity, we found there is an area where the social and cultural components of religion can be separated. In villages, religious people are much closer to the majority view than in small towns. Also, we showed that different types of religiosity exert their impact in different ways. We conducted interviews with members of a religious group and found no close relation between social position and religious community. The so-called ?middle-class orientation? does not dominate the religiousness in that community. At same time, we could observe to some extent intelligentsia-based functioning, and it could be seen that there are factors binding the members: they are more or less common past, common value-system, higher than average child number and moderate lifestyle.

Item Type: Monograph (Project Report)
Uncontrolled Keywords: Szociológia
Subjects: H Social Sciences / társadalomtudományok > HM Sociology / társadalomkutatás > HM3 Subsystems of global societies / társadalmi alrendszerek
B Philosophy. Psychology. Religion / filozófia, pszichológia, vallás > BL Religion / vallás
Depositing User: Mr. Andras Holl
Date Deposited: 08 May 2009 11:00
Last Modified: 30 Nov 2010 15:41
URI: http://real.mtak.hu/id/eprint/1893

Actions (login required)

Edit Item Edit Item