A Magyar Királyi Csendőrség és a vasútbiztonság 1917–1918

Suba, János (2011) A Magyar Királyi Csendőrség és a vasútbiztonság 1917–1918. RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI FÜZETEK - ACTA HISTORIAE PREASIDII ORDINIS : TUDOMÁNYOS PERIODIKA, 21 (24). pp. 126-135. ISSN 1216-6774

Preview

Text RTF_XXIevf_24sz_126-135.pdf Download (537kB) | Preview

Abstract

A szerző alkotásában a Magyar Államvasutak (MÁV) azon kétségbe esett kísérletét mutatja be, amellyel meg szerették volna akadályozni a szállított áruk eltulajdonítását, korabeli szóhasználattal élve dézsmálását. A történelmi Magyarország területén megközelítőleg 23.000 km hosszúságú vasúti pálya volt, amelyen a személyforgalom mintegy háromnegyed részét az áruforgalomnak pedig közel négyötödét bonyolították le. Békeidőben a vasúti lopások értéke az ország területén nem érte el az évi 2.000.000 koronát. A háború során azonban ez az érték meghaladta az évi 6 000 000 koronát. A lopások elszaporodásának az oka nyilvánvalóan az élelem, illetve áruhiány volt. A MÁV nem volt felkészülve a tömeges lopásokra. A vasútállomások, a veszteglő szerelvények területe nem volt elkerítve. Az állomások területén mindenki szabadon közlekedhetett. A szerelvények nem voltak lezárva stb. A lopások megakadályozása érdekében ezen körülmények ellenkezőjét kellett volna létrehozniuk, amit azonban a hadigazdaság viszonyai között nem vagy csak részlegesen tudtak megvalósítani. Azonban, ha a MÁV a szállítmányok technikai védelmét biztosítani tudta volna, abban az esetben is tehetetlen maradt volna a fegyveres katonák, néhol egész csapatok dézsmálásaival szemben. Nehéz volt az érintett katonai szervezetekkel az egyeztetés is, hiszen a Magyar Királyi Honvédség és a népfelkelés, a Landwehr és a Landstrum, a közös hadsereg továbbá az osztrák hadügy- és a magyar honvédelmi- illetve a közös hadügyminisztérium, valamint a német haderő képviselőinek az egyeztetését is igényelte a téma rendezése. A szállított árú megnyugtató technikai védelme a hadigazdaság viszonyai között kivihetetlen volt. Maradt tehát a másik megoldás a fegyveres őrség alkalmazása. A haderőtől azonban a kellő létszámú fegyveres nem volt elvonható. Ezért csendőri és népfelkelői erők közös alkalmazását valósították meg. Az 50%-os arányban vegyes állományú őrségek létrehozása ugyanis még nem vonta magával a Magyar Királyi Csendőrség személyi állományának olyan mérvű mérséklését, amely az alapfeladatai megvalósításának veszélyeztetését eredményezték volna. A vasúti őrségeket pedig az 50%-os népfelkelői arány még nem hígította fel oly mértékben, hogy a szállítmányok védelmét, a vasútállomások rendjének fenntartását ne tudták volna megvalósítani. A tökéletes megoldást nyilvánvalóan az áruszállítás technikai védelmének fejlesztése és a vasúti csendőrség felállítása jelenthette volna. Ezt azonban a háborús helyzet nem tette lehetővé. A MÁV elrendelte a szállítmánykísérői szolgálat és az állomásokon a térfelvigyázói munkakör létrehozását. Az illetéktelen személyeket kitiltották az állomások területéről. A vasutasoknak szolgálatellátásuk során jelvény viselését írták elő melyet nyilvántartottak és csupán a munkavégzés idejére adtak át az ott dolgozóknak. Az állomásokra történő belépések lehetőségét lecsökkentették. Az áruszállító vagonok ajtaját a posta által kipróbált úgynevezett drótozási módszerrel zárták. A vasúti lopások megelőzésére új találmány is született kocsizár készülék formájában. A MÁV – a hadigazdaság körülményei között – mindent megtett a vasúti lopások mérséklése érdekében. Ezen igyekezetét a belügyi és a honvédelmi tárca is segítette őrszemélyzet biztosításával, bár csupán mérsékelt létszámú erőt voltak képesek a MÁV rendelkezésére bocsátani, hiszen a frontoktól, illetve a közrend védelmétől jelentős létszámot nem vonhattak el. Összesen a Magyar Királyság területén – beleszámítva Horvátországot is – mintegy 2.000 főnyi csendőr látott el vasútőrségi szolgálatot.

Actions (login required)

Edit Item